logo_dark

Generálkivitelezés

A szobák és válaszfalak kialakításától kezdve, a beltéri ajtók elhelyezésén át, a víz- és villanyszerelésen, világítástechnikán keresztül, egészen a klímaszerelésig minden kérést teljesíteni tudunk. A hagyományos építészetben kedvelt hideg és meleg burkolatok elhelyezése, valamint külön funkcionális helyiségek, mint WC, fürdőszoba, konyha és szobák kialakítása sem okoz számunkra nehézséget.Mindezen feladatokat azért végezzük mi, hogy Ön a megadott határidőre kényelmesen és egyszerűen átvehesse új otthonát.

Az alábbiakban felsoroltak minden jurtánkra jellemzőek és az alapár magában foglalja:

Tervezés:

Az építés előtt minden jurtánkat megtervezzük egy számítógépes program segítségével. Erre főleg az összetettebb munkáknál van szükség, ahol falak, nyílászárók, bútorok, szaniterek kerülnek elhelyezésre, netán egyedi terasz, vagy több összekapcsolt épület, esetleg a változatos terepadottságok miatt hasznos előzetesen térben megjeleníteni a tervezett jurtáját. Így a megvalósítás előtt láthatja megálmodott otthonát, még időben megtehetők az esetleges változtatások.

Alap:

Ahogy minden épületnek, úgy a jurtának is szüksége van egy stabil alapra. Mi talajcsavarokra építjük az alap tartószerkezetét, ami egy gyors, könnyen telepíthető és teherbíró megoldás. A szerkezetet gyalult, három rétegben felületkezelt (8 színben) fenyő pallókból alakítjuk ki. Ez a módszer egyaránt használható sík, illetve akár erősen lejtős területen is, külön tereprendezés nélkül. A tartószerkezetre kerülnek az előre gyártott OSB borítású szendvicspanelek, a belsejükben 15cm vastagságú üveggyapot szigeteléssel.

Kilépő terasz:

A korábban leírt szerkezetből adódik, hogy a jurta járószintje még sík terepen is kb. 40-45 cm-re a talaj felett található. Azért, hogy megkönnyítsük a bejárást a jurtába, a bejárati ajtó elé készítünk egy 1,5 x 2,5 méteres kis teraszt. Ehhez jár egy ajtólépcső és egy 2-3 fokos teraszlépcső is. A terasz borítása vörösfenyő teraszburkolat, rejtett rögzítéssel, szintén 3 rétegű festéssel (8 színben).

Kerege:

A jurta fala. Hagyományosan 150-160 cm magas. Ebből következően a hagyományos jurtákban az ajtó magassága sem lehetett ennél magasabb. Azért, hogy a napjainkban megszokott, „normál” méretű ajtó kerülhessen a jurtáinkra, megnöveltük a kerege magasságát 200 cm-re. Megőriztük viszont a hagyományos bőrszeges rögzítéseket. A kerege anyaga gyalult, festett (kb. 30 színben) kőris léc. Az előzetes tervezésnek köszönhetően nem kell az egyes kerege elemeket kötéllel egymáshoz rögzíteni, mert azok toldás nélkül, egy darabból készülnek, pontosan két nyílászáró közé illeszkednek.

Tetőlécek és tündök:

Tetőlécek: Kiváló minőségű gyalult, fózolt borovi fenyő lécek, 2 rétegű festéssel (kb. 30 színben). A léc kötözőzsinór színe szintén választható (38 szín). Az oldalmagasságon túl megnöveltük a tető dőlésszögét is, tovább javítva a térérzeten.

Tündök: A jurta tetején található ” karika”, ahol régen a füst távozott. A vastagabb szigetelés miatt a magassága, egyben az erőssége is többszöröse a hagyományosnak. A belső felületére színfurnér kerül.

Lélekfa vagy istenfa:

Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nem építünk két egyforma jurtát sem. Ennek az egyik legszembeötlőbb eleme a lélekfa. Ezek minden esetben a megrendelőre szabva, egyedi, kézzel készült, intarziával díszített darabok. A minta gyakran a megrendelővel közös munka eredményeként születik meg.

Belső borítás:

Annak érdekében, hogy a jurta belseje kellemes tapintású és színben is változatos legyen, különböző szöveteket használunk. Ez egyedileg választható szövetborítás (26 színben), ami nemcsak szép, de praktikus, egyszerűen, vízzel tisztítható is.

Bejárati ajtó és szigetelés:

Bejárati ajtó:

Bejárati ajtó: A bejárati ajtó teljes méretű (200 cm-es átjárhatósággal), széles forma és színválasztékban (kb. 25 színben) rendelhető, 2 rétegű üvegezéssel, 5 pontos biztonsági zárral. Külön rendelhetők még ablakok, teraszajtók, változatos méretben.

Szigetelés: A belső oldalon párafékező fólia (egyúttal megakadályozva a rovarok bejutását is a jurtába), majd 2 x 10 cm, nagy testsűrűségű (hővezetési tényező 0,034, ami garantálja, hogy még évek múltán sem roskad össze) üveggyapot kerül átfedéssel felhelyezésre, végül egy lélegző hőtükörfólia zárja le a szigetelést. A megfelelő tartásról két réteg párnafa gondoskodik, ami egyben egy plusz külső szerkezetként is működik, így még stabilabbá téve a jurtát.

Ponyva:

Ponyva: Kizárólag Airtex ponyvát használunk külső borításként 24 választható színnel. Ponyváinkat évek óta kiváló minőségben a Tentpal készíti. Igény szerint rendelhető további 18 színben, valamint az alsó vízvető ponyva illetve a tető- és az oldalponyva színe is külön választható. A ponyva újszerű kialakításával elértük, hogy semmilyen kötél nem szükséges kívülről a rögzítéshez. További előny, hogy ezzel a megoldással töredékére csökkent és egyszerűsödött is a ponyva utólagos időnkénti feszítése.

Előtető és tetőkupola:

Előtető: A bejárati ajtó fölé készítünk egy egyszerű előtetőt, aminek a teteje szintén Airtex és a tetőponyvához csatlakozik.

Tetőkupola: Ez egy kétrétegű, gázzal töltött szigetelt víztiszta polikarbonát tetőablak, ami a tündökön helyezkedik el, megfelelő hő- és vízszigeteléssel. A kényelmes nyitásról és zárásról négy darab, a tündökbe rejett, távirányítóval működtethető elektromotor gondoskodik. Külön kérésre rendelhető bronz színű polikarbonáttal is.

Garancia:

Minden jurtánkra két év garanciát vállalunk, rendeltetésszerű használat mellett.

Jurtát kizárólag szerződéssel, áfás számla kiállításával készítünk!

A honlapon feltüntetett forint árak bruttó árak, semmilyen további rejtett költséget nem tartalmaznak. Ebből következően Magyarország teljes területére értendően magába foglalják a helyszíni felmérésnek, az elemek gyártásának, helyszínre szállításának, beépítésének, az esetleges szállásnak, étkezésnek, stb. minden felmerülő költségét.

Kerek világ

A Jurta Manufaktúra legfrissebb blogbejegyzései

Így készül a jurtád, avagy: álomotthon generálkivitelben

Elgondolkodtál már azon, hogy milyen lenne egy gyönyörű, természetközeli, mégis modern, minden kényelmi feltételnek megfelelő jurtában élni? Vissza-visszatérsz a weboldalunkra, böngészed a fotókat és elképzeled, hogy Te hogyan rendeznéd be álmaid jurtáját? A Jurta Manufaktúra segít, hogy megvalósítsd ezt az

Tovább olvasom »

Hagyományos életterünk: a jurta

A jurta, mint építkezési forma, hihetetlenül gazdag történettel rendelkezik, amely több ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza a Közép-Ázsiai sztyeppéken élő nomád népek kultúrájában. Ezek a hordozható, kör alakú sátrak lehetővé tették számukra, hogy mobilis életmódot folytathassanak, miközben védelmet nyújtottak az

Tovább olvasom »

Te lehetsz a következő jurtánk névadója!

Mi, a Jurta Manufaktúránál 21. századi, összkomfortos otthonokat kínálunk a vásárlóinknak. Jurtáink nem a hagyományőrzést szolgálják, ahogy mondani szoktuk: mi jurtákba oltott könnyűszerkezetes házakat építünk, amelyek csak kinézetükben térnek el a ma megszokott épülettípusoktól, egyébként pontosan ugyan azt a kényelmi,

Tovább olvasom »

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

    Cím

    8900 Zalaegerszeg, Hock János út 51.

    Telefonszám

    +36208289716

    Email Cím

    jurtamanufaktura@gmail.com